06. Reggelre mindent elfelejtünk

Annie Robb

Applause

A sok kioktató szöveg ellenére, amit az elmúlt három napban felváltva kaptam legjobb barátomtól és Zayntől, rezzenéstelen arccal lépek be a kissé már leamortizált lakóház ajtaján. A sötét, s hideg lépcsőház falai komorak, így inkább eltekintek a szokásos nézelődéstől, s kizárólag lábam elé nézve sétálok el a megadott számmal ellátott ajtóig. Kezemet kétszer is kopogásra emelem, hisz akármennyire nem vagyok befolyásolható, akaratom ellenére is eszembe jutnak a dolgok, amit Ron mesélt. Na, nem mintha bármilyen konkrét dolgot közöltek volna, csupán ködösen, - burkoltan beszéltek arról, miért nem kellene ide jönnöm. Megrázom magam, mikor arra a döntésre jutok, hogy ostobaság lenne pár elég hihetetlen történet miatt segget csinálni a számból, így kezemet hirtelen felemelve kopogok be igenis határozottan a faajtón. Nem telik el sok idő, az ajtó kinyílik én pedig szemtől szembe találom magam egy számomra ismeretlen, vörös - ha nem inkább piros - hajú lánnyal.
- Bocs, azt hiszem elnéztem a házszámot - kezdek mentegetőzni azonnal, miközben ismét cetlimre pillantva állapítom meg magamban, hogy; nem, a házszám stimmel.
- Nem hiszem. Annie?! - mosolyog kedvesen, egyik szemöldökét felhúzva a lány. Némán bólintok, de arra nem számítok, hogy bólintásom után röpke fél perccel már a lakásban tudhatom magam. Pillantásom össze-vissza cikázik a kissé lepukkant, - nem túl tágas előtér falai között, próbálom befogadni az elém táruló látványt.Téglafal, szemmel láthatóan régi bútorok, a sarkánál kissé megrepedt tükör. Jay tényleg itt él, vagy ez csak egy ideiglenes összejöveteli hely lehet?
- Egy sört? - ugraszt ki gondolataimból a vöröske. Ajkaimon mosoly formálódik, lelkesen bólintok a feltett kérdésre. Bőrdzsekimet lekapom magamról a fal mellett pihenő szekrényre rakom. Mutatóujjamat végighúzom az enyhén poros szekrényen, miközben követem vöröskét át a nappalin keresztül egy olyan helyiségbe, ami azt hiszem normális esetben konyha lenne. Ám itt, semmi nincs egy sörrel dugig felszerelt hűtőn, pár széken és egy öreg asztalon kívül. Persze a konyhabútor itt is megtalálható, bár nem vagyok benne biztos, hogy az itt található tákolmányt nevezhetem konyhabútornak.
- Kösz - köszönöm meg a már behűtött sört, mikor a kezembe kapom. Vöröske könnyedén felpattan a konyhapultra, félő, hogy összedől csöpp termete alatt. Az egész lány vaságyastól lehet 20 kiló. Vörös haja enyhén hullámosan omlik le vállán, frufruja enyhén szemébe lóg, ám kék szemei így is világítanak.
- Agnes vagyok - mosolyog boldogan, sörösüvegét enyhén felemeli.
- Annie, de ezt már tudod - mutatkozom be én is, miközben követve példáját a levegőbe emelem az üveget, majd egy Isteneset kortyolok belőle.

Jay legkevésbé sem poénos viccei után mindenkinek felüdülés volt kimenni még egy sörért, majd visszatérve a nappaliba helyet foglalni a földön egy körbe, hogy folytathassuk egymás megismerését. Azt hiszem, itt sem az a megfelelő megfogalmazás, hogy egymást ismerjük meg, hiszen rajtam kívül itt mindenki ismer mindenkit. Ettől függetlenül mindenki lelkesen mesél el mindent, amit tudnom kell róla, hogy utána én is elmesélhessek mindent, amit fontosnak találok magamról. Mindenkinek elég meglepő volt, mennyire keveset akartam mesélni magamról, s biztos vagyok benne, hogy nem fogják ennyiben hagyni, hiszen nem is egy olyan dolog volt, amire kíváncsiak lettek volna, de én lerendeztem azzal, hogy majd egyszer.
- Mit szólnátok, egy kis játékhoz? - veti fel az ötletet Elsie, miközben elmélyülten kotorászik táskájában. A többiekkel vállvonogatva nézünk egymásra, röpke órák alatt kiismertem El vad természetét, így a legrosszabbra készülök fel.
- Kérdez-felelek. Bárki kérdezhet bárkitől, de aki nem válaszol, az vagy levesz egy ruhadarabot, vagy ... - nem folytatja tovább. A kezében lévő, fehér porral teli zacskó meglóbálása mindenkivel tudatja a második választási lehetőséget. Ahogy megpillantom a tasakot gyomorgörcs lesz úrrá rajtam, de hamar lenyugtatom magam, hiszen sosem voltam szégyenlős. Egy-két ruhadarabba pedig még senki nem halt bele.
- Mint minden ötleted, ez is nagyszerű El, de el kell intéznem valamit. Majd jövök - áll fel Jay, s válaszra nem várva kapja fel bőrkabátját és lép ki a bejárati ajtón. Az "alfa hím" távozása senkit nem visel meg igazán, egy újabb sörrel a kezünkben állunk neki a játéknak.
Magam sem tudom hogy sikerült négy körön keresztül megúsznom, hogy tőlem kérdezzenek, de mikor Eric végignéz a körbeülteken és tipikus görény vigyorral az arcán rám pillant, már tudom, hogy ez most megváltozik.
- Mivel te új vagy még itt könnyűvel kezdünk. Mikor és kivel vesztetted el a szüzességed? Vad volt? Egy éjszakás kaland?
- Ne már! Tőlem sem ilyeneket kérdeztetek, mikor új voltam! - háborodik fel Elsie, persze a hangjában hallani, hogy viccel. Akármilyen gyengének tűnik a kérdés, ideges leszek ezt hallva. A fejemben akaratom ellenére pörög le a kisfilm, amit akármennyire szeretném, nem tudok megállítani.
Minden szó nélkül állok fel, s rántom le magamról fehér atlétámat, miközben áldom az eget, hogy reggel alávettem egy fekete sporttrikót. Elsie és Agnes szemei elkerekednek, Eric azonban gúnyosan vigyorogva mér végig.
- Ha ez a kérdés kifogott rajtad, mi lesz később csajszi? - teszi fel a kérdést halálosan komoly arccal Agnes, miközben kiveszi Eric kezéből a cigarettát, s mélyet szippant belőle.
- Ez érzékeny terület, nem lesz gond - mondom halkan, könnyedén huppanok le a helyemre, tekintetemet nem szakítom el Ericétől.
- Haladjunk - csapja össze tenyerét Elsie, és máris Agnes felé fordul ezzel tudatva mindenkivel, hogy őt szemelte ki.
- Mi van közted és Jay között? - a kérdés elég hirtelen érkezik, Agnes mégse néz ki úgy, mint aki meglepődött.
- Egyszer-kétszer átjön hozzám este, de reggelre mindent elfelejtünk és megyünk mindketten a magunk dolgára - vonja meg lazán vékony vállait Agnes, majd beletúr rakoncátlan tincseibe, s egy elégedett vigyort varázsol arcára.
- Oké, én jövök - dörzsölöm meg tenyeremet. - Elsie...
Torkomra ég a szó, mikor a bejárati ajtót valaki kivágja, így az hatalmas hangzavarral vágódik neki a falnak. Mindannyian megugrunk, mégis én döbbenek meg legjobban, mikor egy ismerős arcot pillantok meg befelé haladni a lakásba, akárcsak egy tank.
- Mit keresel itt? - teszem fel az első kérdést ami felmerül bennem, ám válasz helyett csupán annyit kapok, hogy alkaromnál fogva vagyok kirángatva a hideg lépcsőházba.
- Mégis, mit képzelsz magadról? - állok meg, hogy egy határozott mozdulattal kitéphessem a kezem Zayn kezei közül.
- Mi volt előbb? A vetkőzés vagy a drog? - kiált rám olyan hangerővel, hogy még engem is meglep.
- Nem mintha közöd lenne hozzá, de én nem drogoztam - emelem fel én is a hangom. Barna szemei szikrákat hánynak, összerezzenek mikor idegesen a falhoz vágja az eddig a kezében szorongatott tárgyat, ami felismerhetetlenné törik.
- Felesleges drámáznod! Nem vagyok egy gyerek, aki nem tud magára vigyázni! - mondom halkan, magam sem tudom miért, de nincs kedvem kiabálni. Szó nélkül fordítok hátat Zaynnek, hogy otthagyva őt visszamenjek a többiekhez, de egy nálam erősebb kéz ismét megállít.
- Nem tudom, mit nem lehetett megérteni azon, hogy ne gyere ide többet. Segíteni akarok - sziszegi, álla megfeszül.
- Nem érted, hogy nem szorulok a segítségedre? Boldogulok egyedül. Értsd meg te is, és Ron is! - emelem fel ismét a hangom. A hirtelen hangerő eltereli a figyelmét, így könnyedén tépem ki vékony kezem erős markából.
- Ha most visszamész oda, elvágod magad - mondja, de valamiért bosszússá tesz a hangjában tomboló nyugodtság. Miért akarom, hogy erőszakos legyen? Miért nem akarom, hogy ilyen könnyen lemondjon arról, hogy meggyőzzön? Miért nem lehet minden olyan egyszerű elkerülni ezt a helyet, mint amennyire ők elképzelik? S ami a legfontosabb... miért akarják, hogy elkerüljem ezt a helyet?